SETA őszi műhely – SZMCS

Őszi műhelymunkán vettek részt a Segítő Tábor (SETA) oszlopos tagjai és azok társai Nagyveleg – Zirc – Csókakő térségében. A hétvége céljai közt szerepelt Magyarország tájegységének (Bakony) megismerése; találkozni a helyi kultúrával, meglátogatni a nevezetességeket. Ezek mellett szakmailag kiértékelni az elmúlt 1 év működését és megtervezni a következő időszak feladatait különféle önismereti gyakorlatok mellett.

A cserkészek szeptember 19-én, délután érkeztek Nagyvelegre a Grünfeld Evangélikus Vendégházba. Pénteken a reggelit követően Zircen meglátogatták a Ciszterci Apátságot, ahol először a Műemlék Könyvtárat nézték meg, majd a programjuk a Templom látogatásával folytatódott, ezt követően az Arborétum került sorra 1,5 órás szakmai vezetéssel. Miután megcsodálták ezt az egyedi parkot a város közepén, és sok-sok szakismeretet begyűjtöttek a felkészült vezetőtől, megtekintették az Egyháztörténeti Kiállítást is. Ezt egy rövid 20 perces film vezette fel. 

Ebédszünet után még megnézték a Bakonyi Természettudományi Múzeumot, ahol betekintést nyertek a Bakonyra jellegzetes növény- és állatfajokra, élettereikre, továbba egy egyedi ásványkiállítást és őskori kiállítást (mamutcsontok) is megcsodálhattak. Sok hasznos ismeretet sajátítottak el, amit a cserkészmunkában tudnak majd kamatoztatni. A nap további részét Nagyvelegen folytatták vacsorával, és társasjáték esttel.

Szombaton a reggeli után Csókakőre mentek. Itt a várat és annak környékét tekintették meg. Az ebédjüket Nagyvelegen fogyasztották el, ahol folytatták a programot szakmai beszámolókkal, kiértékelések tanulmányozásával egybekötött megbeszélésekkel. 


A hétvégi programot a Lépj át a határaidon! projekt támogatta.