Hétvégén INDABA 2019 – Tegyünk azért a jobb világért! konferencia

Az idei INDABA fő kérdése, hogy a teremtett világunk kincseit hogy őrizhetjük meg, egyénként miben van felelősségünk, és hogyan használhatjuk erre a cserkész közösségben rejlő erőt? Tavalyhoz hasonlóan most sem félünk szembenézni a kellemetlen témákkal, legyen az a tüntetések megítélése, a politikai válaszlépések, vagy az aktivistákat érő kritikák. Nem hiába hívtunk olyan előadókat, akik szívesen vállalják markáns véleményüket a másként gondolkodókkal vagy szkeptikusokkal szemben.

Nyílt viták, kerekasztal-beszélgetések, workshopok: ez vár rátok, és persze arra dedikált szabad idő, hogy találkozhassatok egymással! Velünk lesz mások mellet Lányi András író, filozófus, a  Védegylet, majd az Élőlánc Magyarországért egyik alapítója, Döbrösi Laura színművész, a WWF Magyarország nagykövete, Prof. Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus, Ph.D Baritz Laura OP, domonkos rendi szerzetes, közgazdász. Ha esetleg nem regisztráltatok előre, az sem gond, hiszen a helyszínen ezt pótolhatjátok, ugyanakkor sajnos ebben az esetben nem tudunk ebédet biztosítani.

Az INDABÁN hozzájuthattok a támogatói falinaptárhoz, amely hasznos interaktív tartalmakat tartogat. A helyszínen megtudhatjátok ennek részleteit is. Online pedig itt rendelhetitek meg a Cserkészbazár oldalán.

Ne felejtsétek, hogy az INDABA nem csak a „cserkész”, vagy „szakmai” kérdések megvitatásáról szól, hanem a találkozásokról, személyes beszélgetésekről is, amelyeknek a programban is biztosítottunk helyet! A tavalyihoz hasonlóan idén is igyekeztünk minél színesebb programmal készülni, számos külsős szakembert hívtunk meg és együttműködtünk a Mustármag és a Zöld Munkacsoport szervezőivel is. A programhálót itt találhatjátok: csing.hu/indaba

Ha pedig „csak” a közösségi élmény miatt jönnél, akkor is szeretettel várunk! (Ha visszajelzel az esemény oldalán, annak külön örülünk!)

A konferenciát az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt támogatja.