Kenéz Ágoston őv. (148.) a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén végzős színészhallgatója az egyik főszereplője az Agapé című magyar rövidfilmnek, amit meghívtak a 73. Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation válogatásába, amely a filmes egyetemek legjobbjait vonultatja fel. Ágoston színésztanulmányai mellett is aktív cserkész: idén nyáron Tamarin nevű őrsével tartotta meg tizedik táborát, innentől kezdve pedig roverként folytatják a cserkészéletet.
VL: Mit adott neked mindaz, amit a cserkészetben éltél meg?
Ágoston: Órákig sorolhatnám, mi minden van a cserkészetben, ami nekem nagyon tetszik, de a legfontosabb az az egyedülálló és szoros közösségi élmény. Ez annyira speciális, hogy szerintem csak a cserkészetben lehet megtapasztalni, bár valami hasonlót élek meg mostanában a színházi közegben. A másik dolog, aminek szintén érzem a gyakorlati hasznát, az a sajátságos oktatási, nevelési módszer. Ez minden általam ismert oktatási formától jobban működik, már ami mai gyerekek szocializálódási lehetőségeit illeti. A játszva és cselekedve tanulás annak a lehetőségét jelenti, hogy minden gyakorlati és elméleti ismeretet azonnal és aktívan meg lehet élni, ezáltal sikerélményt kapunk. Például, ha megtanulok elkészíteni különféle csomókat, az nem pusztán a csomók tudását jelenti, azokkal építeni is tudok! Több leszek általa, használni tudom a tanultakat. Összességében egy általános átfogó tudást nyújt a cserkészet, amit meg tudok osztani másokkal is.
VL: Színészként, rendezőként milyen gondolatot szül benned, hogy cserkészvezetőként belsőséges bizalmi kapcsolatot kell kiépíteni a gyerekekkel, de a határokat is meg kell tudni húzni. Mit tapasztaltál, van érzéked az emberekhez?
Ágoston: Alapvetően azt gondolom, hogy van, azonban mostanában azt érzem magamon – talán a személyiségemből, talán a szakmámból fakadóan – hogy az emberi kapcsolatok sokféleségét, az érzékenységek mibenlétét egyre inkább analitikusan vizsgálom, nehezen élem meg őket. Az empatikus készség mellett kialakult bennem egyfajta kívülállóság, a rálátás képessége is. Ez már a szakmámnak köszönhető, így lehet a kapcsolódások művészetét megérteni. Pontosabban azt mondanám, hogy bírom ezt a képességet, de még nem gyakorlom eléggé ügyesen. Korábban inkább érzelmi alapon működtem amikor ezt a pályát választottam, most kikacsintottam, hátrébb léptem, de az a célom, hogy a szerzett tapasztalataimmal visszatérjek abban az állapotomba, ahonnan elindultam. Hiszen a színészetet nem lehet “csak okosan” csinálni, nem csak agy, gyomor is kell hozzá. Sőt, az kell csak igazán. Ezen még sokat kell dolgoznom.
VL: Mikor döntötted el, hogy színész szeretnél lenni?
Ágoston: Általános iskolában, mikor felsős lettem elkapott egy osztálytársam akinek az anyukája, a színjátszó szakkört vezette, hogy lenne-e kedvem csatlakozni. Fogalmam sem volt arról, ez mit jelent. Meg is kérdeztem. Az volt a válasz, hogy majd lemegyünk a tornaterembe, lesznek játékok és ennyi. Gondoltam is ötödikes fiúként, hogy akkor jönnek a kidobósok, focizunk, kosarazunk, jó lesz ez nekem. Persze nem ez várt rám, hanem improvizációs játékok, helyzetgyakorlatok, amikkel addig sosem találkoztam, ott azonnal megtetszett a dolog, de végső elhatározásra gimnziumban jutottam.
A cserkészet csak ezután jött, amikor hetedikes lettem, naná, hogy ott is a játékok fogtak meg. Bence nevű osztálytársamtól hallottam róla, hogy milyen izgalmas dolog ez, csomó játékkal és élménnyel, hogy maguk építkeznek a táborban és ilyenek. Aztán levitt őrsgyűlésre egy idegen cserkészotthonba csupa ismeretlen srác közé, megérkezett az én leendő őrsvezetőm, egy végtelenül kedves, szimpatikus nagyobb srác, kezében egy póker-szettel. Azt mondta, ma pókerezünk, és aki győz, az dönti el, hogy milyen filmet nézünk meg a jövő héten. Több se kellett. Egy vidám társaságba csöppentem, amire pont szükségem volt hetedikesként: egyidős srácok, egyforma problémákkal, tét nélküli játékokkal.
VL: Első rendezésednek egy általad írt gyerekdarabot választottál. Miért tartod fontosnak, hogy a felnőtt életed felé nézve gyerekeknek mesélj?
Ágoston: A gyerekek nagyon szerves részét képezik az életemnek. Mi hatan vagyunk testvérek, három kisebb kettő nagyobb között vagyok, és ott van még a cserkészet is. A gyerekekről a gyerekeknek, a családnak mesélni nekem mindig is nagyon fontos volt, a szüleink is sokat meséltek lefekvés előtt. A nyári táborokba is mindig mesélek a srácaimnak. Mivel nekem nagyon sokat adott a mesék által megélt világ, az abból fakadó élmények, ezért én is szeretném ezt átadni a gyerekeknek. A háromfejű király című darab a család, a játék és a szeretet gyógyító erejéről szól, s bár gyerekdarabnak hívjuk, a felnőtteknek épp úgy tud adni, mit a jó mesék általában. Az is benne van a darab megválasztásában, hogy fiatal felnőttként én is, mint talán mindenki, visszafele vágyom, jó lenne még gyereknek maradni.
VL: Te hogy látod: a kortárs színház- és filmszakma mivel tudja felvenni a versenyt a digitalizálódó környezetben?
Ágoston: Szerintem nem kell félni ettől, csak akarni kell. Vagyis merni kell versenyre kelni vele. Nem szabad elkényelmesedni abban, hogy kiépítettük sok ezer év alatt a színházat, tökéletesítettük és kész. Hogy a digitális világ meg egy másik érték; mi képviseljük a magunkét, ők meg a sajátjukat, a színház az örök klasszikus, nem alacsonyodunk le, nem kell vele versenyeznünk. Márpedig ez elkerülhetetlen folyamat, a fejlődés része! Ha gyorsul a világ, nekünk vele kell gyorsulnunk persze csak az ésszerűség határáig. De nem lehetünk a fékpofái ennek a fejlődésnek. Úgy tudunk versenyezni a digitalizációval, hogy beleállunk és felvesszük a kesztyűt. A mi generációnknak – az utánunk következőknek pláne – sokkal több ingerre van szüksége, ez be kell tudni látni, és a művészet eszközeivel megtalálni és megadni rá a legjobb válaszokat.
Az összesen 16 perces film története szerint egy kamasz filmőrült és egy negyvenes egyedülálló nő találkozik. Újbóli találkozásukkor rájönnek, talán több közös van bennük, mint eddig hitték, és egy különös kötelék alakul ki köztük…
A rövidfilm rendezője Beleznai Márk, a Budapesti Metropolitan Egyetem Képalkotás – Mozgóképkultúra és média szakirány hallgatója. Az Agapé a szeptemberi Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programjában, a Toldi Moziban lesz látható.
