Szeptember 17–19-én került sor Velencén a cserkészcsapatok médiásainak találkozójára, amely egyben kommunikációs tematikus továbbképzés is volt. Cikkünkben maguk a résztvevők számolnak be a tapasztalataikról három különböző csapatból, három különböző nézőpontból. Olvassátok Farsang Mátyás, Miklós Ádám Pál „Riki”, valamint Rákóczi Eszter „Fahéj” tudósításait, és ismerjétek meg a cserkészsajtó új generációját!
📸: Szatmári Nóra
Rég várt programra kerülhetett sor ezen a koraőszi hétvégén, a csapatmédiások ismerkedős/továbbképzős találkozójára. Én személy szerint régóta vártam a programot, talán életem második budavári számháborúját vártam nagyobb izgalommal 2016-ban, de ez se marad el sokkal. A cserkészéletemen belül a média meghatározó helyett kapott, de finoman szólva se voltam sose az a túlképzett szakember, így amint végre egy személyes találkozót is meghirdettek, elérkezettnek láttam az időt egy kis fejlődésre és ismerkedésre.
A programra végül a Velencei-tó partján került sor, egy nem kimondottan szokványos cserkészies környezetet idéző szállodában. Úgy kell ezt érteni, hogy a hotel nem volt a legmegfelelőbb hely egy sarazós-tűzrakós cserkészprogramnak, de annál ideálisabb egy média-kommunikációs mulatsághoz.
Ahogy az lenni szokott, általában tartok az új emberek megismerésétől, pedig cserkészetben aztán tényleg nincs nagyon mitől, de egy nagyon barátságos és motivált közösségbe sikerült keverednem. Visszagondolva is nagyon kellemes volt, amikor teljesen kötetlenül, percekig beszélgettem olyan emberekkel, akikkel előtte nem sok közünk volt egymáshoz. Van valami szépsége annak, amikor egy társaságba kerülsz olyan emberekkel, akik hasonló területek iránt érdeklődnek, mint te.
Ez főleg a hétvége alatt futó projektmunkák alatt látszott meg, hogy amikor nagyon borúlátóak kezdtünk el lenni a munkánkkal kapcsolatban, mindig volt valaki, aki oldotta a hangulatot egy kis poénkodással, és amikor nagyon nem tudtunk haladni, akkor mindig volt valaki, aki bevállalta, hogy dolgozik addig helyettünk. Nekem tehát nagyon is tanulságos volt a csapatmunkát és az ismertségeket illetően ez a kis programpont.
Mindenféle irodalmi romantikától mentesen szeretném azt mondani, hogy nekem külön élmény volt látni szervezők odaadását és vidámságát, amit a program alatt nyújtottak. Néha azért magamba néztem, hogy vagyok-e ennyire fáradhatatlan egy általam szervezett tábori forgóprogram miatt, és tippjeim szerint nem, de ennek értékelését inkább ráhagynám a kisebbekre.
(Farsang Mátyás, 400. Szent Péter és Pál cserkészcsapat)
📸: Horváth András
***
Az online csapatmédiás alkalmakat követően szeptemberben végre élőben is találkozott a szövetség médiás oldala Velencén. A hétvége során tapasztalt szakemberek adták át tudásukat a social média, a fotózás, a grafika, a podcast, vagy épp az írás témáiban. Mindezek és a Velencei-tó csodálatos látványa mellet szó esett a DISC-féle viselkedéstípusokról, a kríziskommunikációról és különböző sajtómédiumokról. A továbbképzés fénypontja a csoportos projektmunkák prezentálása volt, ahol a kompániák bemutathatták saját kommunikációs tervüket, médiás arculatukat, munkatervüket.
Számomra a hétvége több mint képzés volt: rengeteg új dolgot tanultam, amiből, ha csak egyet kéne kiemelnem, akkor az az lenne, hogy sokszor a részleteken múlik a kommunikáció sikere. Ezenkívül sok új cserkésztestvéremet ismerhettem meg, akikkel a napok során összekovácsolódtam, és egy közös projektben együtt dolgoztam. Összeségében a képzés teljesen feltöltött: sok inspirációt adott, hogy újult energiával, lendülettel és ambíciókkal megtelve kamatoztassam tudásomat a csapat, tágabb értelemben a szövetség szociális médiában megjelenő arculatának formálásában.
(Miklós Ádám Pál, 550. Márton Áron cserkészcsapat)
📸: Horváth András
***
Ha az ember cserkész, gyakran kapja magát azon, hogy olyan helyekre érkezik meg, ahová nem is készült. Valami hasonló fogalmazódott meg bennem is, amikor szeptember 17-én másodmagammal leszálltam a vonatról, és elém tárult Velence a lebukó nap ólomüvegén át.
Kissé szorongva léptem be a Sport Hotelbe, ahol már mindenütt egyenruhás, csapatpólós, cserkészöves emberek bóklásztak, vacsoráztak. Rettegtem, hogy senkit nem ismerek majd, hogy kommunikáció és média területén addig elsajátított kevés ismeretem nem állja meg a helyét egy ilyen hétvégén.
Az este elkövetkező része villámgyorsan döntötte meg mindkét állítást. Már a vacsora alatt, és az első képzések előtt a folyosón megindult a jókedvű ismerkedő csevej és kiderült, hogy millió módon kapcsolódunk egymáshoz. Valakinek a kiképzőjét ismerem, valaki az én rajvezetőmet, egy másik embernek a testvérével táboroztam. Valakivel együtt végeztem VK-t, valakik éppen a mi táborunkban dolgoztak GH-sként.
Az este első képzését, amely mintegy összerázóként is szolgált egy meghívott vendég, Bodor Géza színművész tartotta a kommunikációstílusokról. Már itt eldőlt, hogy rengeteget fogunk nevetni a hétvégén. Az este végén kisebb csapatokká álltunk össze, és megkaptunk egy-egy kihívásokkal teli kampánytervet, projektmunkát, amit másnap este kellett bemutatnunk.
A hajnalig tartó ismerkedős beszélgetések mellett az éjszaka gyorsan elrepült, reggel pedig máris kezdődtek gyorsváltásban a képzésblokkok, ahol meghívott külsős és cserkész előadóktól hallhattunk olyan változatos témákról, mint a kríziskommunikáció, a cikkírás, podcast- és videókészítés, a social media felületek kezelése, és a vizuális tartalomgyártás alapszabályai.
A délután már a csapatmunka és a projektkészítés jegyében telt, amit csak a Velencei-tó partján, a lemenő nap fényénél tartott elcsendesülős lelki program és az azt követő rohangálós, nevetgélős, komfortzónából kimozdító csapatépítő játék szakított félbe.
Miután megtudtuk, hogy ki a legmagasabb, kinek a nevéből jön ki a legviccesebb anagramma, végigölelgettük a part fáit, és eljátszottuk, hogy mi vagyunk a tábortűz, már csak a vacsora és a csapatok prezentációja volt hátra. Rengeteg hasznos véleményt, építő kritikát, pozitív visszajelzést kaptunk, amelyek megerősítettek bennünket – engem legalábbis biztosan –, hogy kellő odaadással és alázattal semmi nem lehetetlen, hogy kell, lehet és érdemes ezért dolgoznunk.
Vasárnap lassan baktattunk újra a vasútállomásra, tele új tapasztalatokkal, motivációkkal, ismeretségekkel, meghívásokkal. És akkor, végignézve az arcokon, kissé módosulva újra átfutott rajtam: Ha az ember cserkész, gyakran kapja magát azon, hogy olyan helyekre érkezik meg, ahová nem is készült. Haza.
(Rákóczi Eszter, 1903. Dávid cserkészcsapat)
