Hasznosítsd cserkésztudásod a világ bármely pontján! – interjú egy nekünk való amerikai munkalehetőségről

Cserkész Magazin: Kérlek, mutatkozz be!

Halas Zelda: 25 éves vagyok; a pécsi 604-es számú Szent Mór Cserkészcsapatban kezdtem el cserkészkedni 2002-ben, és 2011-től őrsöt is vezettem ott. 2015-ig aktívan részt vettem a csapat életében, utána Budapestre kellett költöznöm a tanulmányaim miatt. Azóta itt élek, és egy kis budapesti stúdióban dolgozom mint grafikus és UI designer.

📸: Heidenreich Nóra

Cs. M.: Két nyarat is Amerikában töltöttél az utóbbi néhány évben. Hogy jutottál ki oda?

H. Z.: 2017-ben egy barátnőm (aki szintén cserkész) nagyon jó tapasztalatokkal tért haza egy amerikai útjáról. Akkor elkezdtem kérdezősködni, hogy hogyan jutott ki, mit csinált kint stb.. Ő mesélt először a nyári táboroztatásról a Camp Leaders nevű szervezetnél. Akkor még jártam ki nyaranta cserkésztáborba, de már az őrsöm is nagyobb volt, így nem éreztem már akkora kihívásnak, mint korábban, hogy szabaddá tudjam tenni a nyaram. (Félreértés ne essék: életem kedvenc létformája a cserkésztábor!). Nagyon jó kalandnak tűnt, úgyhogy még aznap jelentkeztem egy barátnőmmel, „most vagy soha”-alapon. Így kerültünk a Ramah in the Rockies nevű táborba 2 hónapra, ahol előző évben a barátnőm is töltött egy nyarat.

Cs. M.: Mesélj egy kicsit! Milyen élmény volt? Tudtál utazgatni is a táboroztatás után? Ha igen, merre jártál? Mi volt a kedvenc helyed?

H. Z.: A tábor leírhatatlan élmény volt. Új kultúra, új emberek, új tájak. Egy zsidó vallású outdoor táborban voltam kétszer is a Colorado-hegységben. Hamar megszoktam a környezetet, mert nagyon hasonlít a hely egy cserkésztáborhoz, mégis sok mindenben eltér. Konyhán dolgoztam kétszer is (sajnos a nyelvtudásom nem volt elég gyermekfelügyelői munkához). De persze lehet menni vezetőnek is, ha valaki kipróbálná a cserkészetben szerzett tapasztalatait egy teljesen új környezetben. A tábor annyira a szívünkhöz nőtt, hogy azóta van egy kisebb magyar csapat, akikkel már sokadik nyár óta járunk vissza.

Első évben három hetet utaztunk a tábor után. Rengeteg nemzeti parkot láttam az USA-ban és Kanadában is. Utazásaink során több városban (pl.: Calgary, Vancouver) is felkerestem magyar cserkészcsapatokat, akik nagyon segitőkészek voltak. A kedvenc helyem Calgary volt. Ott egy idős magyar cserkész házaspár fogadott be minket, akik ‘56-ban disszidáltak Kanadába. Két hónap után először ehettünk magyar ételeket; fantasztikus volt. Meg persze a hegyek is elképesztően csodálatosak ott. Második évben Mexikóba utaztunk, ahol szintén nagyon jó kalandban volt részünk.

Fontos még megjegyeznem, hogy nem csak a tábori idő alatt, hanem utazásaink során is bármikor számíthattunk a Camp Leaders csapatára, ha valami probléma adódott.

📸: Bibó Boglárka

Cs. M.: Kik vehetnek részt a Camp Leaders programban?  Munkalehetőségről vagy ösztöndíjról van szó? Hogyan zajlik a felvételi folyamat? Milyen elvárásoknak kell megfelelni?

H. Z.: A Camp Leaders program nyitott minden 19–30 év közötti, aktív, nappali tagozatos egyetemista előtt, szaktól függetlenül, sőt, akár végzős gimiseknek is működhet, ha magas szinten beszélik az angolt és van tapasztaltuk gyerekekkel (mert felsőoktatási jogviszony nélkül csak gyerekfelügyelőnek tudnak jelentkezni). 

Ez tulajdonképpen egy kulturális csereprogram, ahol a fiataloknak biztosítják a szállást és ellátást a táborban, és még zsebpénz is jár nekik. A Camp Leaders segít a munkavállalási engedély intézésével, a vízummal, a biztosítással, a repjeggyel, szóval nekem csak annyi volt a dolgom, hogy kövessem az utasításokat.

A táborban van lehetőség gyermekfelügyelőként és kisegítő személyzetként részt venni. A kisegítő személyzethez tartozik a konyhai dolgozó, a karbantartó, a takarító/mosogató. Ezektől a feladatoktól sem kell megijedni, mert nagyon jó közösségben dolgozik az ember. Ha segítettél már GH-n, akkor meg pontosan tudod, milyen. A táborok általában 9–11 hetesek, ezt kell vállalni a diákoknak valamikor június eleje és augusztus vége között. A kisegítő személyzetnek elegendő a társalgási szintű angol tudás és tiszta erkölcsi bizonyítvány. 

Ami idén még külön szuper, hogy van egy ösztöndíjprogramjuk is, ami szociálisan hátrányos helyzetű egyetemistáknak ingyen biztosítja ezt a lehetőséget (ezt a budapesti Amerikai Nagykövetség támogatja)! A jelentkezés nagyon egyszerű, mert csak regisztrálni kell a szervezet weboldalán, ahol utána meg kell hallgatni egy online tájékoztatót, majd egy személyesebb beszélgetés következik az eddigi tapasztaltokról, ahol lehet kérdezni is, és itt mérik fel az angoltudást. Ha ez sikerül, akkor már indul is a táborkeresés, vízumintézés, és repülhet is a fiatal Amerikába. 

📸: Halas Zelda

Cs. M.: Milyen előnyökkel jár, ha valaki cserkészként, cserkészvezetőként jelentkezik? Volt olyan része a munkának, amely során azt érezted, nagy hasznát veszed a cserkésztudásodnak?

H. Z.: Abszolút éreztem. Sőt, én mindig azt mondom, hogy már a mindennapokban is előny, ha valaki cserkész! De persze itt különösen sokat jelent, ha van cserkészmúltunk, van vezetői tapasztalatunk, tudunk bánni a gyerekekkel. Mi, cserkészek elképesztően kreatívak tudunk lenni, akár megoldhatatlannak tűnő helyzetekben is. Igazából nagyon sokszor voltam olyan szituációban a nyáron, amikor jól jött a cserkésztudás, akár egy tűzrakásról, vagy egy gyerek megvigasztalásáról volt szó. Nem beszélve a beilleszkedésről a mindennapi tábori életbe, ami jobban ment 20+ cserkésztáborral magam mögött. De nem csak a táborban volt hasznos a cserkészmúlt. Már az elhelyezés és a tábori interjúk során is előnnyel indul az, aki kreatív, talpraesett, és van tapasztalata gyerekekkel, hiszen a táborigazgatók is ezeket a  fiatalokat keresik. 

Cs. M.: Mi a legfontosabb tanácsod azoknak a cserkészeknek, akik kedvet kaptak a jelentkezéshez?

H. Z.: Igazából csak annyi, hogy ne féljenek belevágni, ha már egy pillanatra is megfordul a fejükben, hogy érdekli őket a lehetőség. A sok utazás, tábori emlék, barát mellett nagyon jó lehetőség ez a nyelvtanulásra és új kultúrák megismerésére is.

 

Kiemelt kép: Tomasák Gergő