Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában XXIX.

Kedves Cserkésztestvérek!

Közös célunk, hogy a járványhelyzet adta kereteket figyelembe véve közösségeinkben minél teljesebb cserkészmunka folyhasson. Ezek részeként pedig minél több cserkészprogram, portya, hétvége valósulhasson meg, és az ezen résztvevők kellő biztonságban lehessenek.

Legutóbbi iránymutatásunkban éppen ezért külön kitértünk az ottalvós cserkészrendezvények kérdésére. Köszönjük mindenkinek, aki ezzel kapcsolatban kérdéssel fordult felénk, visszajelzést adott nekünk!

Tisztázandó az ottalvós cserkészprogramokra vonatkozó iránymutatást, jelezzük, hogy 18 éven aluli cserkészek esetén az alábbiak elvártak a program szervezőjétől: ellenőrizze, hogy minden 18 év alatti cserkész rendelkezik érvényes védettségi igazolvánnyal, vagy a cserkész programra érkezésétől számított 24 óránál nem régebbi mintavételezésű hivatalos (EESZT-ben rögzített – tehát szakember által végzett, PCR-teszten vagy elfogadott antigén gyorsteszten alapuló), negatív eredményt mutató tesztigazolvánnyal. 18 év feletti résztvevők (cserkészek segítők, szülők stb.) esetében továbbra is kérjük, hogy a programszervező kivétel nélkül ellenőrizze a védettségi igazolvány meglétét és érvényességét.

Az egy napos programok esetén továbbra is fennáll a programok szervezőinek azon felelőssége, hogy – a résztvevők életkorától függetlenül – minimum az alábbi elővigyázatossági lépéseket megtegyék: vagy minden résztvevőtől érvényes védettségi igazolvány bemutatását, vagy a program során végig kötelező maszkviselést követeljenek meg.

Ne feledjétek, hogy 2022. február 15-től változik a védettségi igazolvány érvényessége: csak az a 18 éven felüli személy minősül védettnek / oltottnak, aki megkapta a koronavírus ellen a harmadik oltást, valamint az, aki két oltást kapott és a másodikat hat hónapon belül kapta. Február 15. után az átesettségen alapuló védettségi igazolványok érvényüket vesztik. Amennyiben a cserkészmunka szempontjából fontos új részletszabályok jelennek meg, úgy ezekről tájékoztatni fogunk Benneteket.

Kérjük, hogy minden élőben szervezett programnál járjatok el elővigyázatosan, a rátok bízottak egészségét és biztonságát példamutató módon vigyázva! Köszönjük, ha visszajelzéseiteket megosztjátok velünk, számítunk javaslataitokra és szempontjaitokra!

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó döntésekről az Országos Elnökség továbbra is e-mailben, az Országos Hírlevélen keresztül, illetve az MCSSZ Országos Elnökség Facebook oldalán keresztül tájékoztat Benneteket. Kövessétek ezen fórumokat is figyelemmel!

Jó munkát!

Az országos elnökség nevében:

Hegyi Armand csst. (105.)
országos vezetőtiszt