A hideg, sötét, borongós január-februári időszakban, amikor már rég elmúlt a karácsony, és a tavasz még a láthatáron sincs, szükségünk lenne egy kis vidámságra. Ilyenkor volna igazán igény a színekre, finomságokra, táncra, zenére és bolondozásra. Éppen erre van a farsang. De akkor miért nem voltunk farsangi mulatságon kisiskolás korunk óta?
Gondolhatnánk, hogy a felnőttek már nem szeretnek jelmezbe bújni, mert komolyak, derrogál nekik, vagy csak sajnálják rá az időt. November végén mégis fel-felbukkannak a nagykorú boszorkányok, csontvázak és szellemek a városban, halloweeni házibuliba vagy szórakozóhelyekre igyekezvén. A farsang eljövetelét viszont sokan csak onnan érzékelik, hogy a szupermarketekben akciósak a pékáruosztályon kapható fánkok, esetleg onnan, hogy gyorsan jelmezt kell keríteni a gyermeküknek a másnapi óvodai/iskolai farsangra. Mikor szorult ez a középkor óta velünk lévő népszokás a tornatermek bordásfalai, az osztályok félretolt padjai közé? És miből állt régen?
A jelmezbe bújás, maszköltés – még nem az FFP2 típusú – mindig is a farsang része volt. Korábban a beöltözést alakoskodásnak hívták, amely sokszor társaságban, nyilvános helyen előadott kisebb jelenetekkel is kiegészült; innen indult a népi színjátszás hagyománya is. A farsangnak – a legtöbb ünnephez hasonlóan – része volt a szerencsehozásra irányuló fokozott figyelem. A fiatal fiúk házról házra jártak, jókívánságokat mondtak, adományokat gyűjtöttek, farsangköszöntőket énekeltek. A szerencse mellett a termékenység óhaja is a farsangi szokások középpontjában állt. Ehhez kapcsolódnak az ugyanerre az időszakra eső báli táncmulatságok is, ahol a hajadonok és fiatal legények bemutatása, a párválasztás volt az egyik fő cél. A farsangi időszak egykor lakodalmi főszezon is volt, ugyanis a böjt alatt már nem volt szabad esküvőt szervezni. A február tehát már nálunk is évszázadok óta a szerelmeseké. Erre hivatkozva nyugodtan ünnepelhetnek azok a párok is, akik fenntartással kezelik a másik, piaci szempontok által uralt, Bálint-napra eső importünnepet (bár, meg kell jegyeznünk, Szent Valentin napját már az 5. század óta számontartja a keresztény Európa).
A farsangról egyébként talán azért könnyebb megfeledkezni, mert – az egyestés, nagy médiafigyelmet kapó halloweennal vagy a Valentin-nappal szemben – nincs egyetlen kijelölt napja, hanem hetekig tartó idősávra aprózódik szét. A hagyomány szerint vízkereszttől (január 6.) a húsvét előtti nagyböjt első napjáig, hamvazószerdáig tart a farsangi időszak; ez általában február végére vagy március elejére esik. Az ünnep utolsó napjai a legintenzívebbek: ezeket (a farsangvasárnapot, a farsanghétfőt és a húshagyókeddet) a farsang farkának hívjuk.
Hol találkozhatunk ma – még ha csak nyomokban is – a farsangi hagyományokkal Magyarországon? A Fantától ragacsos, szuperhősökkel telített ovis jelmezbulikról már ejtettünk szót, de valójában a bálozás hagyománya sem veszett ki teljesen. A január-februári időszakra a mai napig báli szezonként tekintünk: ilyenkor vannak a középiskolai szalagavatók és – nem mellesleg! – a különböző cserkészbálok is. A kedvelt turistalátványosság, a mohácsi busójárás is a farsangi ünnepkörhöz kapcsolódik. Az utóbbi években újra népszerű a torkos csütörtök nagyszerű hagyománya is, amely bizonyos források szerint a nagyböjt előtti, más szokások szerint a hamvazószerda utáni csütörtökre esik, de mindenképpen a farsangi mulatozás lezárására, a böjtre való felkészülésre szolgál.
Jó étvágyat hozzá!
Kiemelt kép: https://turizmus.com