„Az V. Dél-Alföldi Cserkészkerület Nagytáborára 2022-ben, 12 évvel az előző KENT és több év szervezés után ismét sor került. A tábor létszáma 370 és 410 fő között mozgott, a szombati látogató napon voltunk a legtöbben.” Beszámoló.
A meleg és száraz időjárás sem tántorította vissza Békés és Csongrád megye cserkészeit attól, hogy ezt az egyedülálló alkalmat kihasználják arra, hogy cserkész ismereteiket bővítsék, és új barátságokat kössenek. A programok palettája igen színes és változatos volt, minden korosztály megtalálhatta a számára érdekeset és izgalmasat.
A tábor felépítése után túrázással, számháborúval, vízi csatával, különböző kézműves és sport tevékenységekkel teltek a napjaink. Természetesen nem maradhattak ki a jó hangulatú esti tábortüzek, valamint a táncház sem.
A Kerületi Nagytábor, azaz KENT esélyt teremtett arra, hogy a koronavírus-járvány után a kerület csapatai ismét egy élvezetes és lelkesítő táborban vehessenek részt. Ennek nem titkolt célja, hogy a feltöltő tábori élmények az évközi cserkészmunkára is jó hatással legyenek, motivációt adjanak a vezetők és a vezetettek számára is a helyi csapatok éltetéséhez, a cserkész programokon való részvételhez.
Az együtt töltött tíz nap érezhetően növelte a kerületi egység érzését, hiszen a résztvevők számtalan módon kapcsolódhattak egymással, megismerhették a különböző csapatok szokásait, praktikáit.
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki akár a legkisebb módon is hozzájárult a tábor sikeréhez – akár szervezői munkával, akár a KENT költségeinek támogatásával.