Összeragasztja a széttépett kártyát, megsokszorozza a labdákat, és kiköhög egy egész pakli kártyát. Kristály Márton a japán dzsemborin is elvarázsolta a többi cserkészt bűvész trükkjeivel. A tudását pedig kamatoztatja csapatában is.
MCS: Mikor találkoztál először a bűvészettel?
Kristály Márton: 8 éve az Autómentes napon az Andrássy úton láttam egy produkciót. A Corodini Országos Bűvész Egyesület produkcióját. Ez az országban az egyetlen bűvész egyesület. Ők kint voltak, mutattak pár trükköt, és itt lehetett jelentkezni hozzájuk egy tanfolyamra…
MCS: És te jelentkeztél 10 évesen?
Marci: Igen, nagyjából a cserkészetet is ekkor kezdtem…
MCS: Varázslatos mindkettő.
Marci: Igen. (nevet) A tanfolyam szombatonként 3-4 órát vett igénybe. Ilyenkor megtanultunk alaptrükköket, alap fogásokat, előadásmódot, hogy kell mozogni színpadon, szóval az alap dolgokat. Ez egy egyéves tanfolyam volt, aminek a végén egy egész kis műsort össze kellett állítani a kész trükkökből és ezt be kellett mutatni a klub fejesei előtt. Ha jól sikerült, akkor bekerültél a klubba, ami nagy szó, hogy az ország egyetlen bűvész egyesületének klubtagja vagy. Nekem másodjára sikerült. Elsőre műfajt tévesztettem. Az első műsorom egy színpadi műsor volt, ami nem igazán illik hozzám, inkább az asztali bűvészkedést kedvelem.
MCS: Akkor ez egy komoly klub, ahova nem lehet az utcáról belépni?
Marci: Igen, jelzi az is, hogy nekem is csak másodszorra sikerült a vizsga és így kerültem a klubba. Ez pedig azt jelenti, hogy hetente összejárunk és mutatunk egymásnak trükköket, olyan közös brainstorming. Ez szakmai találkozó, ahol a trükkök megoldásáról is beszélünk.
Aki komolyan szeretne ezzel foglalkozni, annak érdemes elszegődni el egy mesterhez. Én Habók Jánoshoz csatlakoztam. Nála már inkább karakter fejlesztés volt a cél. Vele más a munka, hiszen egyszerre laikus és szakmai szemmel is tudja nézni az előadásomat.
MCS: Ez is egy önfejlesztő hobbi, életmód. Sokban hasonlít a cserkészethez. Mi ez, hobbi?
Marci: Kicsit több, mint hobbi, mert ez már munka is. A cserkészethez pedig úgy kapcsolódik, hogy a csapatban idén (304) kitaláltunk a kószáknak egy különpróba-rendszert. Ennek az a lényege, hogy a csapaton belüli vezetők tartanak képzést abból, amiben profik. Itt olyanra kell gondolni, mint pl.: fotós képzés, eü-s képzés stb. A tervek szerint kis retorikát, testbeszéd ismeretet és pár trükköt szeretnék átadni a fiatalabbaknak. Így kapcsolódik össze talán az életemben a két fő tevékenység a bűvészkedés és a cserkészet. De volt arra is példa, hogy próbán egy mértékbecslést kötéltrükkel mutattam be.
MCS: Voltál idén a dzsemen, kint hogy fogadták a trükköket?
Marci: Korábban kitaláltuk, hogy a csárdánál műsorszerűen tolnánk a bűvészkedést. Na ez nem jött össze. Nagyon kevés időm volt. Aki volt dzsemen tudja, hogy hihetetlen sok minden van. Program, program és menni, menni kell… Ráadásul őrsvezető voltam. De egyszer sikerült egy órát kiszakítani és akkor egy órán keresztül trükköztem az M63-asok alatt az asztaloknál.
MCS: Mik voltak a visszajelzések?
Marci: Angolul nem ugyanaz a szöveg, mint magyarul, de minden poén kijött és nagyon tetszett nekik. A külföldiek ezt jobban beveszik.
MCS: Ha már külföld, voltál külföldön is, ahol szintén trükköztél, nem is akárhol.
Marci: Igen, kalapozni voltam kint Máltán.
MCS: Milyen tapasztalat volt?
Marci: Hihetetlen nagy! Előtte próbaként voltam már itthon a Margitszigeten. Hihetetlen nehéz kiállni.
MCS: Mi nehéz? Megszólítani az utca emberét?
Marci: Nem. Azt leküzdeni, hogy te ott pénzt kérsz azért, mert mutatsz valamit. Tudod, hogy ez nem kéregetés, de mégis le kell küzdeni talán a büszkeséged. Ha ez sikerül, akkor sokkal nyitottabb leszel mindenre.
Marci Máltán
Amikor a Margitszigetre először mentem ki, kijött velem az egyik barátom is, azért, hogy valaki erősítsen. Ott háromszor akartam felállni, hogy itt nem fogok semmit mutatni. Majd elkezdtem összerakni az asztalomat és egyből odajött egy néni és kérdezte, mi lesz ez. Ez megerősített abban, hogy érdeklődök az emberek, és vevők lesznek az én műsoromra is.
Máltán ez más volt. Ott egy barátom segített, aki kint él, és zongorázással kalapozik. Ott nagyon jó volt a fogadtatás. Oda kivittem minden trükköt, még óriásbuborék készítést is. Aztán a legvégén kivágtam egy karton papírból egy gitár formát és egy lapra ráírtam angolul, hogy „gitárra gyűjtök”. Ezzel kerestem gyakorlatilag a legtöbb pénzt. Ki jött a Times of Malta bekerültem az újságba egy féloldalas képpel. Néha meg megpengettem a láthatatlan húrokat. Ezt csináltam egy nap 2-3 órán keresztül és hatalmas siker volt. Utolsó nap írtam az újságírónak, hogy lesz még egy poénom mielőtt hazaindulok. Akkor elkértem a barátom igazi gitárját kiálltam és kiírtam, hogy most már gitár órákra gyűjtök.
MCS: Mennyire nehéz egy vadidegent megszólítani? Volt aki elküldött ”melegebb éghajlatra”?
Marci: Nem, inkább csak tovább sétáltak. Aki meg megállt, annál nyert ügyem volt. Volt akinek fél óráig ott állt az asztalomnál. És akkor már nem is érdekel, hogy bedob-e pár eurót, már maga az, hogy elvarázsoltam megéri. Nem utolsó sorban nyelv gyakorlásnak sem volt rossz ez a 3 hét.
Amikor a Margitszigetre először mentem ki, kijött velem az egyik barátom is, azért, hogy valaki erősítsen. Ott háromszor akartam felállni, hogy itt nem fogok semmit mutatni. Majd elkezdtem összerakni az asztalomat és egyből odajött egy néni és kérdezte, mi lesz ez. Ez megerősített abban, hogy érdeklődök az emberek, és vevők lesznek az én műsoromra is.
MCS: Mennyi idő egy trükk kigyakorlása?
Marci: A bűvészkedés során inkább fogásokat tanulunk. Amikor egy trükknél a turpisságot csinálom, na az a fogás. Egy fogással pedig rengeteg trükköt be lehet mutatni. Azt szoktuk mondani, hogy nincs rossz trükk, csak rossz előadás.
Fotó: Kudar Zsolt
