Egy tizenöt éves partiumi fiú és az 56-os forradalom

Újlaki István Csaba cst. (763.) 1956-ban nyolcadikos tanulóként izgatottan várta Nagyváradon a reggelt, hogy többet tudjon meg a tanáraitól a budapesti eseményekről. Akkor még nem tudhatta, hogy az ő szabadsága is oda lesz a román titkosszolgálat vérfagyasztóan alapos munkája következtében. Milyen az élet a börtönben? Hogyan lesz kenyérbélből sakkfigura? Hol a helye a nevetésnek a rácsok mögött? Interjú a sárospataki Sztárai Mihály cserkészcsapat parancsnokával.


Nehéz elképzelni, hogy nagyszüleink idejében egyedül a rádió, a Kossuth Rádió volt az a hírforrás, amely alkalmas volt a gyors közlésre. Azonban az ott hallottakat erős fenntartással kellett kezelni, mint a hatalom propagandaeszközét. Ezért is hallgatták olyan sokan az akkoriban Münchenből sugárzott Szabad Európa rádió magyar adásait, titokban. Viszont az 56-os eseményekről éppen téves információk és következtetések szóltak ezen a frekvencián – mindenkit váratlanul értek a kirobbant események. Csaba lelkész tanára véleményére volt kíváncsi, aki történelemtanár is volt az iskolában. Nagyvárad az akkori határtól csupán 10 km távolságra volt, mi lehet majd az ő teendőjük, ha átgyűrűzik a forradalom?

Újlaki István Csaba: Guszti bácsi református lelkészként a vallása és a tanári minőségének a legmagasabb fokán sem nem uszított minket, de nem is csitított; azt mondta, gyerekek! Mindenki álljon fel az osztályban, és egyperces néma tisztelgéssel adózzunk a magyarországi testvéreinknek, akik most Budapesten és a többi városban nagy bajban vannak. Eltelt az egy perc, leültünk és folytattuk a tanulást. A nagyobbakhoz már másképp állt hozzá. Becsukta a román történelemkönyvet, és azt mondta: arról fogunk ma tanulni, hogy hogyan írják vérrel a történelmet Magyarországon. Ezért az alternatív történelemóráért hét év letöltendő börtönbüntetést kapott, amit le is ült. Mi, fiatal fiúk a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak nevű szervezet látókörébe kerültünk, mind az internátusban, mind pedig a gimnáziumban folytak szervezkedések, hogy az 56-osok segítségére legyünk. Engem is megkérdeztek, akarok-e felesküdni közéjük. Én szerettem volna előbb tudni, mi lehet a dolgom ebben a folyamatban, s majd eldöntöm utána. Ettől megijedt a kislány, és kért, legalább arra esküdjek meg, hogy nem beszélek erről soha. Ezt az eskümet használták fel később ellenem a titkosszolgálatnál. Annyit azért én is tettem a forradalomért, hogy írtam egy verset, amit anonim módon terjesztettem is az iskolában, és kitűztem a román-szovjet barátság székházában. A kihallgatóim kérdésére pedig azt válaszoltam, hogy azért éppen oda, mert én ugyan nem vagyok közvetlen kapcsolatban a Szovjetunióval, de ha ők olyan jó barátok, majd segítenek lefordítani a soraimat.

portre

MCS: Megbánta, hogy kapcsolatba lépett ezzel a szervezettel?
Újlaki István Csaba: Nem bántam meg, de ismeretlen dolgokra akkor sem esküszöm. Később megint megkeresett ez a lány, hogy beszéljek róluk a legjobb barátomnak, Balogh Bélának. Ezt megtettem, ők pedig beszervezték. Később Béla három évet kapott, amiért nem jelentette a hivatalos szervek felé, hogy tudomása van egy illegális szervezetről. Ez az én lelkemen szárad.

ocsi-bacsi-eleje

ocsi-bacsi-hatulja

MCS: Öt év telt el, amíg a securitate felgöngyölítette a Szabadságra Vágyó Ifjak ügyét.
Újlaki István Csaba: Több mint 400 fiatalról van szó, akiket szerte az országból szedtek össze a nagyváradi cellákba 1960 végén, ’61 elején. Furcsa módon a szervezéssel foglalkozó lányokat mind elengedték, máig nem tudjuk, miért. A szekusok nem hitték el, hogy felnőttek nélkül szervezkedtek a gyerekek, ezért a két magyar szakos tanárt is börtönbe vetették. Téglák voltak mindenütt, még az osztálytársaink körében is; a szomszéd padban ülő árulkodott a másikról odahaza, tudva, hogy a szülő jelentésbe foglalja az információkat. Borzasztó világ volt. Végül 58-an lettünk elítélve, köztük a teljesen ártatlan dr. András Ágoston magyar-francia szakos irodalomtanárt 18 évre, Kun Józsefet 25 évre, a diákvezért pedig 22 év börtönre ítélték. Én kilenc évet kaptam a vers miatt. Nem volt mit tagadnom. A kihallgatások során nem bántak velünk kesztyűs kézzel, osztották a pofonokat. Egész éjjel megvilágított cellákban voltunk, rossz kosztot kaptunk, hanyatt fekve kellett aludnunk. Majdnem egy évig tartott ez az időszak, amikor elérkezett a tárgyalás ideje.otvenhatAdy Endre: Felszállott a páva című versét mindenki ismeri, az a Vármegye Háza adott helyet a tárgyalásnak. Géppisztolyos őrök álltak körbe a teremben, zárt tárgyalás volt, meghívott hallgatókkal, akik túlnyomó többségben párttitkárok és bennfentesek voltak, illetve az érintettek egyik szülője, akikkel nem beszélhettünk. Velem mindenképpen azt akarták kimondatni, hogy tanári segítséggel írtam meg a verset. Ezt visszautasítottam, egyrészt, mert nem igaz, másfelől pedig van szerzői önérzet is a világon! Az ítélethozatal után átvittek bennünket a nagyváradi börtönbe és megkezdődtek a beöltöztetések, miközben egymással licitáltunk, hogy ki hány évet kapott. Egyszer csak megjelent az ajtóban egy kollégánk, aki elég kistermetű volt, de nem úgy a rabruhája! A sapkája az elálló, nagy fülein billegett, a nadrágját kézzel tartotta, különben a bokájánál kötött volna ki. Mégis vigyorgott szegény, nagy kínjában. Erre aztán a társaságból kitört a nevetés ott, a nagyváradi börtönben, még a könnyünk is kicsordult, az őrök meg csak bámultak ezen. Akkor még nem, de később rájöttem: az egyévnyi feszültség, a kihallgatások, az elszenvedett retorziók után az ítélet maga volt a megváltás, látható volt a vége; a börtönnel a szabadság érkezett el, ez volt abban a kollektív kacajban!

 

Folytatása következik…