Kerékpárral keresztül a városon kurzusok, szentmisék és ebédek között – helyszíni kisinterjú a NEK-ről Csanády Tádéval

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó előtti napján Csanády Tádéval, a városmajori 205-ös Zrínyi Miklós Cserkészcsapat tagjával beszélgettünk, aki elmondja, össze lehet-e egyeztetni az egyetemre járást és a NEK-önkénteskedést, valamint azt, hogyan telnek egy budapesti NEKpincér napjai.

Cserkész Magazin:  Tádé, mióta vagy cserkész?

Csanády Tádé: Nagyjából 12 éve cserkészkedem, és nagyon szeretem. Jelenleg 21 éves vagyok.

Cs. M.: Őrsöt vezetsz? 

Cs.T.: Őrsöt nem vezetek, de rajparancsnok vagyok. 

Cs. M.: Mi motivált arra, hogy jelentkezz a NEK önkéntes cserkészcsapatába?

Cs.T.: Sok minden. Én nagyon későn jelentkeztem: augusztus 28-án, a zárónapon. A legnagyobb motiváció egy e-mail volt, amelyet a biciklis szakág vezetője küldött a cserkész infólistára. Azt írta, kevesen vannak az önkéntesek, és várnak még embereket. Emiatt jelentkeztem. Emellett az is motivált, hogy a forráspontra addigra már elfogytak a jegyek, és azt reméltem, önkéntesként majd be tudok jutni. Hamar kiderült, hogy nem jöttek be a számításaim, mert akkorra már az önkénteseknek fenntartott helyek is beteltek.

Cs. M.: Tényleg? Akkor nem is jutottál be? 

Cs.T.: De, végül igen, csak fizetni kellett érte.

Cs. M.: Jól értem, hogy biciklis munkacsoportban vagy?

Cs.T.: Igen, a NEKpincérek tagja vagyok. Mi szállítottuk ki az ételt az infópontokra meg a kollégiumokba.

Cs. M.: Ez azt jelenti, hogy egész héten bicikliztél?

Cs.T.: A hét elején még többet voltam az egyetemen, így kevesebb időm jutott a NEK-futárkodásra.

Cs. M.: Hol tanulsz?

Cs.T.: Az Óbudai Egyetem gazdasági informatika szakára járok. Ebben a félévben nagyon sok kreditet vettem fel, úgyhogy rengeteget kell tanulnom.

Cs.M.: Hogy nézett ki egy napod?

Cs. T.: Egy táblázatba kellett minden NEKpincérnek beírnia, hogy mikor tud futárszolgálatot vállalni. Ebből látszik, hogy a hét elején a szakágvezető biciklizett sokkal többet, aztán fokozatosan átvettük tőle a munkát, és ha jól tudom, a végén már alig kellett futárkodnia. Úgy nézett ki a nap, hogy ki-ki odament biciklivel a megadott időben a megadott helyre. A hátulütője ennek, hogy közben nem igazán találkoztunk senkivel. Emiatt nem éreztük át igazán a NEK szellemiségét és a lelki részét, mert csak odamentünk a Hősök terére, megmondtuk, hány csomagot viszünk, kivittük az infópontokra meg a kollégiumokba, és igazából ezzel el is telt a nap. Ha még kellett, visszamentünk ugyanoda, mert ha mondjuk egy helyre negyven csomagot kell vinni, az brutálisan sok. Próbáltuk ezt racionalizálni, például úgy, hogy pár helyre a vacsorával együtt a másnapi reggelit is kivittük, hogy ne kelljen kétszer megtenni ugyanazt az utat.

Cs. M.: Azt mondtad, hogy keveset érzékeltetek a NEK szellemiségéből. A kollégiumban voltak esténként lelki programok. Ezeken részt tudtatok venni valamennyire?

Cs.T.: Azok a cserkészek, akik a kollégiumokban laktak, valószínűleg igen, de én – mivel, főleg az egyetem miatt, otthon laktam – sajnos nem.

Cs. M.: Értem. Azért volt, amiben részt tudtál venni? Mi volt a legnagyobb élményed a héten?

Cs.T.: Nekem a legeslegjobb élmény a bazilikai szentségimádás volt. Nagyon vártam. Benne vagyok egy közösségben, amelyik ott zenélt, és az nagyon mélyen megérintett, sokat adott.

 

A borítóképet Bodnár Patrícia fotózta.