Indulunk: Bemutatkozik a UAct Hungary!

„Tegyél másokat boldoggá, és te magad is boldog leszel, és ha ezt teszed, általad teljesedik be Isten akarata. Ezért fogadjuk meg, hogy minden erőnkkel a világ minden nemzetiségű cserkészének barátságán fogunk dolgozni, és elősegítjük a békét és boldogságot a világon és a jó akaratot az emberek között.” – ezt vallotta a cserkészet alapítója, Robert Baden-Powell, s ezt a gondolatot választotta vezérfonalául a Berecz Lilla vezette UAct Hungary projekt is. A most bemutatkozó projekt team ismertette a Cserkész Magazinok számára, mik a célkitűzéseik az elkövetkezendő egy évre. 

Az ukrajnai háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa cselekvésre sarkall civileket, segélyszervezeteket, hatóságokat világszerte. Szakemberek, közalkalmazottak, önkéntesek különböző eszközökkel, de mind a háború károsultjainak helyzetét igyekeznek jobbá tenni és egy békésebb jövőért küzdenek. Ebből az okból kifolyólag született meg a UAct (Scouts supporting humanitarian response for Ukraine) projekt is az UNICEF és a WOSM együttműködésében. 

A UAct célja a fiatalok széleskörű mozgósítása és bevonása az ukrán krízis enyhítését szolgáló tevékenységekbe, legyen szó „terepen” való önkénteskedésről, a menekültek integrációjának segítéséről vagy módszertani anyagok kidolgozásáról.

A projektnek tagja a Magyar Cserkészszövetség is; egy MCSSZ irodai munkatársakból álló, még alakulóban lévő, de lelkes csapattal dolgozunk azon, hogy a projektben megfogalmazott célkitűzések teljesüljenek, és abból a menekülteken kívül a saját önkénteseink, cserkészeink is profitáljanak hosszútávon. Ebben a munkában a már eddig is aktívan működő segítő tevékenységekre (mint pl. a határmenti éjszakai műszakok, a BOK Csarnokban való önkénteskedés, a menekültszállókon tartott foglalkozások, a különböző adománygyűjtések és menekülteknek szóló programok) tudunk építeni. Pontosabban mi csak felvesszük a fonalat és az igények szerint támogatjuk, fejlesztjük, kiegészítjük azokat a folyamatokat, amit cserkésztestvéreink és egyéb szervezetek már hónapok óta csinálnak. Mindemellett terveink között szerepel, hogy különböző képzésekkel támogassuk önkénteseink tevékenységét és személyes fejlődését, illetve módszertani anyagokkal járuljunk hozzá a magyarországi fiatalok békére neveléséhez.

A háború első napjaitól kezdve dolgoztak cserkészek azon, hogy minél többen, minél hatékonyabban tudjanak bekapcsolódni a menekültsegítés szolgálatába. Olvasd el az elmúlt félév kapcsolódó cserkészmunkájáról szóló írásunkat

 

Ha te is szívesen segítenéd önkéntes szolgálatoddal a hazánkban tartózkodó ukrajnai menekülteket, több platformon keresztül is tudtok informálódni.

 

Néhány tevékenység, amit már az elmúlt időszakban a UAct projekt keretében megvalósítottunk:

      • Gyereknapi foglalkozás tartása különböző helyszíneken (Gyáli úti menekültszálló, Madridi úti menekültszálló, BOK Csarnok – Gyereksarok)
      • A Zugligeti Béke Tanoda gyermekeinek cserkész önkéntesek által szervezett vadasparki kirándulás finanszírozása

 

Amin jelenleg is dolgozunk:

      • A miskolci cserkészek által tartott rendszeres foglalkozások támogatása (pl. nyelvtanfolyam, kirándulás)
      • A Zugligeti Béke Tanodában folyó tevékenységek támogatása (az étkeztetés finanszírozása, adománycsomagok

S hogy milyen tevékenységeket tervezünk az elkövetkező hónapokban? 

    • Heti rendszerességű foglalkozások tartása a Zugligeti Béke Tanodában
    • Heti rendszerességű foglalkozások tartása a Gyáli úti menekültszállón
    • Heti rendszerességű foglalkozások tartása a Bánya utcai menekültszállón
    • Napközis Központ létrehozása menekült gyerekek számára
      • gyermekfelügyelet
      • fejlesztő, az integrációt segítő programok
    • Konferencia szervezése az ukrán krízis kapcsán humanitárius munkát végző szervezetek, szereplők számára
    • Felkészítő képzés tartása a menekültekkel foglalkozó animátorok és önkéntesek számára
    • A háborús helyzet feldolgozását, a békére nevelést és a menekültek integrálását támogató módszertani anyagok kidolgozása cserkészek számára
    • A háborús helyzet feldolgozását, a békére nevelést elősegítő módszertani anyagok, programok kidolgozása iskolák számára

 

A projekt megvalósítói