Cserkész a Junior Prima díjazottjai között

Cserkészként egy kicsit mindannyian büszkék lehetünk Porkoláb Benedek sikerére, aki népi bőrművesként népművészet és közművelődés kategóriában kapott Junior Prima díjat 2022. októberében. Benedek, aki a debreceni 43. Főnix cserkészcsapat korábbi őrsvezetője, cserkész keretek között inspirálódott a kézműves szakma iránt. Erről és egyéb tapasztalatairól beszélgetett vele Kovács Árpád Reál.

 

Először is szeretettel gratulálunk ehhez az elismeréshez! Számítottál rá, hogy a díjazottak között leszel? Mit jelent ez számodra?

 

Köszönöm szépen a gratulációt! Azt tudtam, hogy ott vagyok a felterjesztettek között, ugyanis Illés Vanda a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályáról, illetve Kolozsvári István a Bihari Népművészeti Egyesület elnöke is ajánlásával segített engem. Ennek ellenére nem vettem készpénznek, hogy bekerülök a tíz díjazott közé is. Számomra ez az elismerés azt jelenti, hogy most már, hogy díjazták szakmai munkámat egy ilyen rangos módon, húznom kell egy vonalat itt, ahol most tartok, és az általam végzett munka minősége nem mehet ez alá, ugyanis a díjat mint egy minőségbiztosítás, úgy fogom fel.

 

 

 

 

Honnan jön az érdeklődésed a kézművesség és a népművészet iránt?

 

A népművészet iránti érdeklődés már gyerekkorom óta meg volt bennem. Édesanyám és édesapám eredeti szakmájuk szerint etnográfusok, csak úgy, mint nagyszüleim is édesanyám részéről. Másik ágon nagyszüleimnek nagy falusi gazdaságuk volt. Én abban nőttem fel. Bár már egy modern paraszti közegről beszélhetünk, annak tárgy kultúrája mégis nagy hatással volt rám, gondolok itt az ostorokra, lószerszámokra például.

A kézművességgel pedig a cserkészeten belül kerültem közelebbi viszonyba. 2015-ben kapcsolódtam be például a Vadonlakó szakág életébe. Ott az egyik szempont már akkor is az volt, hogy igyekezzünk minél több olyan eszközt használni, amit mi állítottunk elő saját magunknak, a helyszínen fellelhető alapanyagokból. Ez nagyon inspirálólag hatott rám. A tábor ideje alatt például kanalakat faragtunk magunknak, és próbálkozhattunk más evőeszközök elkészítésével is. Vagy például csalánból sodortunk zsinórt. Mindezeket a technikákat otthon finomítgattuk év közben és a következő vadonlakó táborban már a saját magam által faragott ivócsanakommal jelentem meg.

Később pedig egy fafaragással foglalkozó cserkésztestvéremtől hallottam, hogy Nádudvaron van egy kézművességet oktató iskola. Azt hiszem ezen hatások befolyásoltak engem, hogy a népi kézműves pályát válasszam magamnak.

 

És végül épp abba az iskolába mentél tanulni. Hogy nézett ott ki a képzés és milyen volt egy kézműves iskolába járni gimnázium után?  

 

Igen, ott tanultam tovább, Benő Tamás bőrműves szakoktató keze alatt. Igazából olyan volt mintha kitoltam volna a középiskolai éveim végét három évvel. Persze azzal a különbséggel, hogy az osztálytársaim és én is az iskolának hiába voltunk új diákjai, mégis mi voltunk a legidősebbek, már érettségizett diákokként jelentünk meg a porondon. Ezek a tények jártak némi előjoggal – például lazább kimenő idővel – de ugyanakkor a példamutatás felelősségével is. Azt gondolom, a nádudvari iskola egy üde színfoltja a magyarországi tanintézmények sorának. Elcsépelt mondat, hogy “a mi iskolánk, a mi munkahelyünk, a mi csapatunk… olyan mint egy nagy család.” Több közösségben is megfordultam, amelyik ezt a klisét használta – nem elvitatva senkitől sem ennek igazságát, de én Nádudvaron éreztem először igazán magaménak ezt a mondatot. Ehhez nyilván hozzájárul az iskola alacsony létszáma, és az, hogy a diákok nagy része – legalábbis az én időmben – kollégista volt. Maga az iskola épülete is megfogja egyből az embert, mindenhol megjelenik rajta a művészkedő, a jó értelembe véve teremteni akaró ember kezenyoma. Még a mosdók ajtaján is a nemek közti különbséget míves bútorfestéses technikával jelzett ábra hirdeti. Jellemzően minél idősebb diákokról volt szó, annál több volt a gyakorlati óra. De itt nem csak a bőrműves mesterséget sajátíthatta el az ember a bőrösműhelyben. Részt vettünk az iskola kertjének gondozásában, térkövezésben segítkeztünk, lépcsőt építettünk és még sorolhatnám a megannyi eseményt ahol valami újba kóstolhattunk bele. Egy olyan komplex gyakorlati-elméleti látásmódot igyekeztek mestereink átadni amit az élet bármelyik területére sodródva hasznosíthatunk.

 

 

Miután bőrműves képesítést szereztél, ezzel hogyan tudtál elindulni az életben? 

 

Én pont abban az évben végeztem, mikor kitört a korona-vírus járvány. Bár erősen elgondolkodtam, hogy más területen próbálok szerencsét, édesapámra hallgatva mégis úgy döntöttem, hogy ennél a szakmánál maradok, és inkább a bőrtárgyaimmal foglalatoskodtam. Amikor kitört a járvány, haza kellett térnünk az iskolából. Akkor még senki sem tudta, hogy ez meddig fog tartani, arra számítottunk, hogy egy-két héten belül vissza térhetünk a tanműhelyeinkbe. Ebben a tudatban otthon nekiálltam addig ki nem próbált bőrműves technikákkal kisérletezgetni. A sok próbálkozásból jónéhány “érdekes” tárgy is született, melyeket ma már máshogy készítenék, de összességében mégiscsak a korlátozások alatt elkészített tárgyakkal alapoztam meg a saját bőrműves termékkészletemet. Ezeket az interneten, baráti körökben kezdtem terjeszteni. Az egészségügyi helyzet enyhülésével aztán már vásárokba is eljuthattam, de továbbra is elsősorban megrendelésre dolgozva kerestem vele. Nem volt egyszerű út, és még mindig van hova fejlődni bőven a bőrműves technikai tudásban is, marketing fogásokban is, de annyit mindig nyújtott számomra, hogy elég legyen. Mára pedig eljutottam oda, hogy egykori mesterem mellett én is a nádudvari iskola szakoktatója lehetek, a bőrművesség alapfogásaira tanítom a bemeneti osztályokat.

 

A népi bőrműves termékek, tárgyak között melyek azok, amelyekkel a legszívesebben foglalkozol, vagy amit a többihez képest is kifejezett öröm  készítened? Vagy esetleg folyamatosan változik benned is ez a viszonyulás?

 

Valóban folyamatosan változik ez bennem. Amikor tanulni kezdtem a szakmát, az motivált, hogy megtanuljak karikásostort és bicskatokokat készíteni magas színvonalon, míg a táska készítésről hallani sem akartam. Mára ez megfordult, legszívesebben táskákat készítek és derékszíjakat. Ha karikást vagy bicskatokot kell készítenem, ma már úgy vállalom el néha, mintha a fogamat húznák. Ezen kívül foglalkoztat a régi lábbeli típusok készítése is, mint például a különböző bocskoroké.

 

 

 

 

A fiatalabb és mérsékelten fiatalabb cserkészek közt egyaránt sokakat foglalkoztat a kézműveskedés. Szakmabeliként mit gondolsz arról, hogy akár hobbi, akár hivatás szinten ilyen pályára lépjen egy cserkész?

 

Természetesen mindenkinek tudom ajánlani elsődlegesen hobbiként, és a különféle próbálkozások során úgyis megérzi az ember, hogy mennyire érdemes elmélyednie a bőrtárgykészítés rejtelmeiben. Aki ebből szeretne megélni is, annak viszont tudnia kell, hogy ez a szakma egész embert kíván. 

 

Benedek 1998-ban született Szolnokon. 2012-ben kezdett cserkészkedni a 43. Főnix cserkészcsapatban, ahol 2014-től őrsöt is vezetett. 2020-ban szerzett népi bőrműves szakképesítést a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégiumban. 2022-ben pedig szakoktatói képesítést is szerzett. Jelenleg szakoktatóként dolgozik korábbi iskolájában Nádudvaron, valamint néprajz szakos hallgató a Debreceni Egyetemen.